Az MTK-ban több mint tizenegy évet lehúzó középpályásnak búcsúmérkőzést szervez a Baráti Kör, amelyre augusztus 19-én este öt órakor kerül sor a Hidegkuti Stadionban. A szervezők óriási meglepetésekkel készülnek a játékos, és a mérkőzésre kilátogató szurkolók számára, hiszen a klub életének egy nagy alakja volt a kiváló játékos. Éppen ezért legalább ötezer drukker látogatására számítanak a mérkőzésen. Béla utoljára az MTK kiemelkedő egykori játékosai között fog játszani, csak, hogy néhány nevet említsünk Lőrincz Emil, Halmai Gábor, Fülöp Ferenc, Boda Imre, Handel György, Koritár Lajos, Borsó János és Danszky József is pályára lép majd. Az elkövetkezendő napokban természetesen további részleteket olvashatnak majd szurkolóink a gálamérkőzésről. |