Vaskó Tamás karrierje során az Újpestben lett ismert és elismert futballista, ahol végig alapember volt és a válogatottba is meghívót kapott. A lilákat elhagyva kétszer külföldön is kipróbálhatta magát, megfordult Angliában a Bristol City és Olaszországban az Avellino csapatában is kölcsönben. Végül 2010 júliusában a Videotonhoz igazolt és 2011-ben bajnoki címet ünnepelhetett.
Az NBI-ben eddig 110 alkalommal pályára lépő 28 éves hátvéd a válogatottban 12 alkalommal játszott és már a tél folyamán érdeklődött iránta a KTE, ám akkor nem sikerült megszerezni. A nyár folyamán újra tárgyalóasztalhoz ültek a felek a játékos ügyét illetően és a megbeszélések sikerre vezettek a klubok között, Vaskó pedig pedig három éves szerződést kötött a KTE-Phoenix Mecanoval és már csak a papírmunkák vannak hátra az ügyben. A védelem így újabb válogatott játékossal erősödött. (kecskemetite.hu)