TopFoci.hu hatharom.hu



Hírlista

Hírkereső.hu

Lapszemle.hu

Friss hírek

 

Concacaf

Az első okos-liga
2012-07-28 17:33:21

Az adidas és az MLS - Major League Soccer vezetői - nem rejtették véka alá nagyratörő terveiket és egy intelligens rendszer vezérelte bajnokság elindítását jelentették be.

A német vállalat, az amerikai piacon való népszerűségét, s a labdarúgás iránti elköteleződését növelvén, az észak-amerikai labdarúgó ligával együttműködve egy közös projekt véghezvitele mellett kötelezte el magát. Az adidas, ún. miCoach Elite System nevezetű rendszere a 2012-es AT&T MLS All-Star mérkőzésen debütál július 25-én, azaz a mai napon.

A nagy teszt során kiderül, hogy a 2013-as idényre hogyan tudják integrálni a rendszert, ami által az MLS a világ első „okos bajnokságaként” lesz aposztrofálható. A következő szezon kezdetével a liga mind a 19 csapata, – beleértve a játékosokat, edzőket, csapatvezetőket – egy az adidas által létrehozott adatkövető-technológiát fog használni, ami méri a játékosok valós teljesítménye során megmutatkozó információkat, többek között a pulzusszámot, a sebességet, a gyorsulást, a távolságot, az elfoglalt pozíciót és az erőt.

Azáltal, hogy percre pontosan, szinte minden lényeges adatot meg lehet majd mérni, az edzők és a csapatok vezetői számára elérhetővé válik egy jobb megértése a meccsek alatti erőbefektetések fiziológiai és fizikai hatásainak. A rendszer segítségével a játékosok állapota folyamatosan megfigyelhető, így akár elkerülhető a sérülések kockázata, illetve az elemzésekkel az egész szezon során lehetőség nyílhat a teljesítmények megfelelő szinten tartására is.

A fejlesztéseknek és a magas szintű technológiának köszönhetően, a mérkőzések során egy a mezbe varrott „védő zseb” segítségével egy kisebb cella kerül elhelyezésre a sportolók hátán, a két lapocka között, ami egy sor elektródát és szenzort tartalmaz, amik a vezeték nélküli összeköttetésnek hála 200 adat/másodperc gyorsasággal szolgáltatják az információkat a központi számítógépre, majd az edzők iPad-jére. Az iPad segítségével az edzők egyből össze tudják hasonlítani az előző eredményeket, illetve magukat a labdarúgókat is, teljes kondicionális és egészségügyi képet nyerve a csapatról.

A 2010-ben induló miCoach fejlesztések a legmodernebb technológiát használták fel, s egy teljes körű, kiterjedt kutatás részeként segítenek majd a világ legjobb csapatainak. A tudományos munkában és a szoros együttműködésben európai nagycsapatok [Real Madrid, AC Milan, Bayern München, Ajax] is kivették a részüket. A rendszer sikeres bevezetését követően az adidas a szurkolók irányába is elindít egy interaktív kommunikációt, kapcsolatot, amivel a nézők eggyé válhatnak a játékkal, s belülről is megismerhetik a játékosokat, akár élőben, akár otthonról követik csapatuk mérkőzéseit. (sportsmarketing.hu)


Sobiech hosszabbított a Hannoverrel
A Schalke indulhat a BL-ben, osztályozóra készülhet a Hoffenheim, kiesett a Düsseldorf
Falcao nagyon közel a Monacóba szerződéshez
2-0-ra nyerte a Fradi az örökrangadót!
Lovrencsics várhatja a meghívót Egerváritól
Matri és Quagliarella a Fiorentinánál?
Prandelli kihirdette a bő olasz keretet a Konföderációs Kupa előtt
Stekelenburg nem biztos, hogy marad Rómában
Pogrebnyak szeretne a Premier League-ben maradni
A Pápa szombathelyi vereség után még reménykedhet a Siófok
 
 Átigazolások
 Juventus
 AC MILAN
 Chelsea
 Real Madrid
 Egyéb sporthírek
 Premier League
 As Roma
 OFF topik
 Az ev leg-jei..
Laptop © powered by arukereso.hu

 Allegrit elengedi a Milan az AS Romához?
 Megkönnyebbültek a románok, hogy nem lesz zártkapus a magyarok elleni meccs
 Bevásárol a Monaco, új sztárcsapat van kialakulóban
 Mourinho Khedirát is viszi a Chelsea-hez?
 Rooney eligazolna, de nem engedik
 Andreazzoli egy tizenegyest még hiányolt, a jövőjében pedig már biztos
 Magyar átok sújtja ötvenegy éve a Benficát
 Neymar aláírt a Bayernhez?
 Conte: Két-három jó igazolás nem elég!
 Mancininek felmond a Manchester City
Vennikéne műszaki webáruház
 Robben szerint csak a védekezésen kell egy kicsit csiszolni
 Felfüggesztett börtönt kérnek Urbán Flóriánra
 Allegrit elengedi a Milan az AS Romához?
 Megkönnyebbültek a románok, hogy nem lesz zártkapus a magyarok elleni meccs
 Kabát századik gólja is kellett az Újpest fölényes győzelméhez
 Az Inter három játékosról tárgyal a Barcelonával
 Újabb nevek a Barcelonánál
 Piquének volt annyi esze, hogy nem Kassaira kente a vereséget
 Moratti sokkoló bejelentést tett
 Mourinho minden hidat feléget maga mögött?


Bizhub | Konica Minolta Bizhub C220