Rio Ferdinand már jelezte, behívása esetén ő biztosan nem vállalja a csapatkapitányi posztot, hiszen Terry épp Anton Ferdinandot illette rasszista megjegyzésekkel a vád szerint. Vajon kinek a vezetésével vonul ki az angol válogatott a zöld gyepre a hollandok elleni február végi felkészülési mérkőzésen, majd pedig júniusban az Európa-bajnokságon?
Kézenfekvő megoldás lehet Steven Gerrard kinevezése, aki hosszú ideje csapatkapitány-helyettese a válogatottnak. Fabio Capello hivatalba lépésének kezdetén Gerrard próbaidős csapatkapitány volt, végül Capello Terry-t nevezte ki főnöknek a csapaton belül.
A kilencvenszeres angol válogatott Frank Lampard is megérdemelné a karszalagot, ő azonban jelen pillanatban klubcsapatában, a Chelsea-ben sem kezdő, így kérdéses, Capello milyen szerepet szán neki a kontinenstornán.
Wayne Rooney-nak is vannak csapatkapitányi tapasztalatai, a Manchester Unitedet többször vezette már gyepre. Ő azonban emlékezetes eltiltása miatt kihagyja a csoportkör első két fordulóját, így nem éppen ő az ideális jelölt a posztra.
A válogatottságok számát tekintve Ashley Cole a legmegfelelőbb ember a posztra, ráadásul ő rendszeresen játszik klubcsapatában is, de ha igazi vezéregyéniséget keresünk, de ő jut elsőként az eszünkbe.
Fabio Capello tehát nehéz döntés előtt áll, de leghamarabb február 29-én, a hollandok elleni felkészülési mérkőzés időpontjában már okosabbak lesznek az angol válogatott szurkolói. (sportforum.hu)