A tegnapi találkozón még a pénteken szövetségi kapitánnyá kinevezett Egervári Sándor vezette szakmai stáb fogadta a futballistákat, hétfőn délelőtt azonban már az új szövetségi edző, Róth Antal is bekapcsolódik a munkába. A keret foghíjas ugyan, hiszen a légiósok mellett néhány itthon játszó futballista sem tud részt venni az edzőtáborozáson, Egervári Sándor szerint azonban így is hasznos lesz az elkövetkezendő két nap.
- Sok lehetőségünk már nem lesz a bosnyákok elleni fontos tétmérkőzés előtt a felkészülésre, ezért természetesen hátrány, hogy nem lehet itt mindenki a csapatban. Ez a két nap jó lehetőség a közös gyakorlásra, ezért szerettük volna, ha mindenkire számíthatunk, de érthető okok miatt erre nem adódott lehetőség. Így azonban remek alkalom nyílik arra, hogy az új szakmai stáb megismerkedjen azokkal a játékosokkal is, akik adott esetben beugróként kerettagok lehetnek Koman Vladimirék mellett - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor.
Hétfőn csatlakozik a csapathoz Róth Antal, az Egervári Sándor helyébe lépő szövetségi edző is, a két szakember ezt követően közösen dolgozik a kerettel. A cél az, hogy az új szakmai stáb a lehető legtöbb információhoz jusson az együttesről, és gördülékenyen folytathassa a megkezdett munkát.
- Hiszem, hogy a csapat felkészülésében nem jelent törést a szakmai stáb cseréje, Róth Antallal ugyanis nem csupán szakmailag vallunk közeli nézeteket, hanem emberi, pedagógiai azonosságról is beszélhetünk. Egy kiváló szakember veszi át a csapatot, aki korábban hat évig már irányította az olimpiai válogatottat, nagyon jó döntésnek tartom, hogy ő kapta meg ezt a feladatot. Mi azzal igyekszünk hozzájárulni a sikerekhez, hogy minden információt a rendelkezésére bocsátunk a munka zökkenőmentes folytatásához - tette hozzá Egervári Sándor.
Hétfőn két edzés szerepel a programban, kedden a délelőtti gyakorlás után a Szolnok NB I-es csapatával mérkőznek meg az olimpiai válogatott tagjai. (mlsz.hu)