Köztudott, hogy az UEFA-nál Olaszország tekintélye igencsak visszaesett az elmúlt években, hiszen a Milan 2003-as, és 2007-es Bajnokok Ligája győzelmén (illetve 2005-ös BL-döntőjén) kívül nem sokra vitték a talján csapatok Európában.
Így merült fel annak a veszélye, hogy az egyre jobban, és kiegyensúlyozottabban teljesítő Bundesliga csapatok hatására az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a németeknek adjon eggyel több Bajnokok Ligája-indulást érő helyet, aminek a velejárója az lenne, hogy Olaszországban csak az első három helyezett indulhatna a legrangosabb klubversenyben.
Galliani, a Lega Calcio elnöke, és a Milan vezérigazgatója emiatt fejezte ki örömét az Inter tegnap esti sikere után (a milánói vetélytárs a Chelsea-t ejtette ki a BL nyolcaddöntőjében), és mondta azt, hogy a Milan másik nagy olaszországi riválisának, a Juventusnak is szurkolni fog az Európa-Ligában.
"Nagyon boldog vagyok az Inter miatt. Továbbá szorítani fogok a Juventusnak is, hogy minél tovább meneteljenek, így magasabbra tartva a lécet Németországnak." -nyilatkozta Galliani a Sky Sport-nak.
A Milan 7-2-es összesítéssel esett ki a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből a Manchester United ellen.
(sempremilan.gportal.hu)